Újpesti Vagyonkezelő Zrt.
Keresés
Cégbemutató

Cégbemutató

Társaságunkat 1993-ban alapította Újpest Önkormányzata mint kizárólagos tulajdonaként működő cégcsoportot. Alapításunkkor az Önkormányzat jelentős közösségi vagyont és egyben hatalmas felelősséget tett a vállunkra. Több mint 2200 önkormányzati szociális lakás üzemeltetése, mintegy 1500 nem lakás és a 300-at meghaladó piaci alapú lakás hasznosítása, a háziorvosi rendelők, az Újpest Szakorvosi Rendelőintézet zökkenőmentes működésének biztosítása is megtalálható feladataink között. Ezeken felül üzemeltetjük a Halassy Olivér Városi Uszodát, a Tarzan™ Parkot, a velencei Ifjúsági- és Gyermektábort, a Duna partján található Csónakházat továbbá a Parádfürdőn, illetve Balatonszepezden lévő önkormányzati dolgozói üdülőket. Szerződés keretében hasznosítjuk a Tábor utcai, a Szilágyi utcai sportpályákat és a Halassy Olivér Sportcentrumot. Ellátjuk továbbá az Önkormányzat tulajdonában lévő hirdetési szolgáltatást nyújtó felületek bérbeadásával összefüggő feladatokat is.

2017-től jelentős feladattal bővül portfóliónk, tekintettel arra, hogy ettől az időponttól Társaságunk felelősségi körébe kerül az új építésű Újpesti Piac és Vásárcsarnok hasznosítása és üzemeltetése, továbbá az Újpesti Kulturális Központ működési feltételeinek biztosítása.

Leányvállalatunk közreműködésével, az Újpesti Vagyonőr Kft.-vel látjuk el a Város által szervezett kulturális és sportrendezvények biztosítását. Továbbá az újpesti iskolák takarítását és portaszolgálatának működtetését., - Ezeken túlmenően ellátjuk mindazon feladatokat, melyekre tulajdonosunktól felkérést kapunk.

Ezen felsorolás alapján talán nem tűnik túlzásnak kijelenteni, hogy az UV Zrt. szerteágazó tevékenysége kapcsán szinte valamennyi újpesti polgárral kapcsolatba kerül működése során. Ez a tény hatalmas felelősséget és egyben nagy kihívást jelent a Társaság valamennyi dolgozója számára.